Illés Sport Alapítvány

ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY

Adószám:18262586-2-43

Bejegyzés száma:10423

Bankszámlaszám:12092000-00181505-00100007

Alapítvány jellege:Közhasznú szervezet

Az alapítvány alapítója:

Illés Béla

Az alapítvány kuratórium elnöke:


Kóbor László

Az alapítvány elnökségének tagjai:


DarvalicsLajos

Halmai Gábor

Dr. Horváth Gábor

 Illés Béla 

• Tizennyolc éves korában, három NB III-ban eltöltött évadot követően szerződtette őt a Szombathelyi Haladás a Sárvári Kinizsitől.1986-ban a Haladás felnőtt csapatában,1991-ben pedig már a nemzeti csapatban is bemutatkozhatott, ráadásul a Haladás játékosaként éppen Szombathelyen, a Norvégia elleni mérkőzésen húzhatta fel magára először a válogatott mezét, s innentől kezdve töretlenül ívelt felfelé a karrierje.

• A következő szezont már a fővárosban kezdte, az akkor sztárcsapatnak számító Kispest Honvéd, 24 esztendős korában átigazolta. Piros-feketében, bajnokcsapat tagja, gólkirály lett, stabil kerettaggá vált a válogatottnál, megválasztották az év játékosának.

• Az igazi áttörést az 1995-ös esztendő jelentette, akkor szerződtette ugyanis az NB II-ből éppen felkerülő MTK, amely Várszegi Gábor támogatásával merész terveket szőtt.A kék-fehéreknél aztán Illés Béla igazi otthonra lelt, s 2006-ig -a féléves szombathelyi kitérőt leszámítva -tizenegy évet töltött el a gárdánál, s ez idő alatt három bajnoki címnek, három Magyar Kupa-és két Szuperkupa-győzelemnek örülhetett, továbbá kétszer volt az élvonal gólkirálya.

• Több esetben nyerte el az év játékosa címet, s a Hivatásos Labdarúgók Szervezete 2000-ben az évtized labdarúgójának is megválasztotta.



VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World