Magabiztos győzelem az írek ellen
2010. 11. 25.
U16-os válogatottunk ma délelőtt másodszor is megmérkőzött az ír korosztályos csapattal, Pisont István szövetségi edző csapata a keddi 2-1-es vereség után ezúttal magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott Telkiben.
A magyar U16-os válogatott kedden az utolsó pillanatokban kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget az írektől, a mai mérkőzésen azonban sikerült visszavágni, csapatunk remek teljesítménnyel múlta felül ellenfelét. Pisont István szövetségi edző szinte minden poszton változtatott a két nappal ezelőtti kezdőcsapaton, a mieink a Wittner Máté - Fényes Szabolcs (Csábi Mihály, 41.), Dékány Péter (Asztalos Dávid, 49.), Kovács Tamás (Bobál Dávid 41.), Tamás Krisztián - Rőphy Martin (Kerékgyártó Dávid, 70.), Németh Márió - Vida Krisztofer (Tóth László, 49.), Bereczki Dániel (Ács Ádám, 59.), Vallejosz Dominique - Farkas Zoltán (Bobál Gergő, 59.) összeállításban szerepeltek a találkozón.
A mérkőzés első góljára nem kellett sokat várni, a 3. percben Vallejosz Dominique 13 méterről védhetetlenül lőtt a vendégek kapujának bal oldalába. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, igazán nagy helyzetek nem adódtak a csapatok előtt. A fordulás után a mieink jelentős fölényre tettek szert, egymás után alakították ki lehetőségeiket, amelyek közül többet sikerült gólra váltaniuk. Az 55. percben Farkas Zoltán lőtt 25 méterről kapura, a léc alá tartó labdát a vendégek kapusa már csak a hálóba tudta segíteni. A 69. percben megszereztük a harmadik gólunkat is, Bobál Gergő fordult le őrzőjéről, majd közelről vette be az ír kaput. A lefújásig az eredmény már nem változott, csapatunk megérdemelten nyerte meg a találkozót.
- Javuló formát mutattunk a keddi mérkőzéshez képest, a védekezésünk még stabilabb lett, a támadásaink pedig lényegesen hatékonyabbak voltak, mint az első meccsen. Nem követtük el azokat a hibákat, amik kedden a vereségünkhöz vezettek, az eredmény mellett a mutatott játékkal, különösen a második félidei teljesítménnyel is elégedett vagyok - nyilatkozta Pisont István a találkozó után.
U16-os válogatott Egygólos vereség az írektől
2010. 11. 23.
A Pisont István szövetségi edző vezette magyar U16-os válogatott Telkiben játszott felkészülési mérkőzést az ír válogatott ellen, a találkozót az 1-1-es félidő után egy hajrában szerzett góllal a vendégek nyerték meg 2-1-re.
A magyar válogatott a Leindler Domonkos - Csábi Mihály, Kovács Tamás, Bobál Dávid, Tamás Krisztián (Fényes Szabolcs, 58.) - Kerékgyártó Dávid, Asztalos Dávid - Tóth László, Ács Ádám (Bereczki Dániel, 65.), Popgeorgiev Pantelis - Bobál Gergő összeállításban szerepelt a találkozón.
Az első félidő kevés helyzet hozott, mindkét csapat jól megszervezte védekezését, és nem hagyott területet az ellenfél támadóinak. A 32. percben azonban megingott a magyar védelem, egy eladott labdából indult az írek támadása, amit Sam Byrne fejezett be pontosan, 11 méterről egy átvétel után a jobb alsó sarokba helyezett. Két perccel később egyenlítettek a mieink, Bobál Gergő egy látványos megmozdulást követően közelről perdített a kapu bal alsó sarkába.
A második félidőben több veszélyes akciót is vezetett válogatottunk, ám hiába adódott néhány ígéretes lehetőség a támadóink előtt, csak kapufáig sikerült eljutniuk. Az írek kevéssel a rendes játékidő lejárta előtt egy kontratámadás végén megszerezték a győztes gólt: Garry O'Neil egy jól eltalált lövéssel állította be az 1-2-es végeredményt.
- A védekezésünk rendben volt, azonban támadásban, a végjátéknál pontosabbnak kellett volna lennünk. Kár a hajrában kapott gólért, a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna - nyilatkozta a mérkőzés után Pisont István szövetségi edző.
A két csapat csütörtökön 11 órakor ismét megmérkőzik egymással Telkiben.
U16-os válogatott Két mérkőzés Írország ellen
2010. 11. 22.
A magyar U16-os válogatott a következő napokban Telkiben készül, s az összetartás során két felkészülési mérkőzést játszik az ír korosztályos csapattal. Az első találkozóra kedden, a másodikra csütörtökön kerül sor.
U16-os válogatottunk legutóbb szeptember végén lépett pályára felkészülési mérkőzésen, Pisont István szövetségi edző csapata akkor az osztrákok ellen játszott két határmenti mérkőzést. A keret tagjai hétfőn ismét találkoztak egymással, s kedden, majd csütörtökön az ír korosztályos válogatottal mérkőznek meg - mindkét összecsapásra Telkiben kerül sor. A mostani összetartás után idén még egy külföldi túra is vár az együttesre, december elején egy izraeli nemzetközi tornán vesz részt a csapat.
- Sérülések és betegségek miatt ezúttal négy-öt játékosra nem számíthattam, de a keret magja adott, és a csapat kialakítása szempontjából optimális, hogy néhány újabb futballistát is kipróbálhatok az előttünk álló mérkőzéseken. A cél az, hogy összeálljon egy húsz-huszonöt fős állandó keret, amelyre a későbbiek során építhetünk. Biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz az írek elleni két mérkőzés, harcos, kemény, motivált ellenfélre számítok a soron következő találkozókon - nyilatkozta honlapunknak Pisont István szövetségi edző.
Az U16-os válogatott kerete:
Kapusok: Hrabina Alex (Nyírsuli) Leindler Domonkos (MTK Budapest) Wittner Máté (PFLA Felcsút)
Védők: Csábi Mihály (Budapest Honvéd) Dékány Péter (Budapest Honvéd) Kovács Tamás (Illés Akadémia) Fényes Szabolcs (Felcsút) Bobál Dávid (Budapest Honvéd) Tamás Krisztián (Illés Akadémia)
Középpályások: Asztalos Dávid (MTK Budapest) Németh Márió (Illés Akadémia) Kerékgyártó Dávid (Győri ETO) Rőphy Martin (Vasas)
Támadók: Tóth László (PFLA Felcsút) Vida Krisztofer (Budapest Honvéd) Ács Ádám (MTK Budapest) Bereczki Dániel (Debreceni VSC) Vallejosz Dominique (PFLA Felcsút) Popgeorgiev Pantelis (FTC)
Csatárok: Bobál Gergő (Budapest Honvéd) Farkas Zoltán (Győri ETO)
A csapat programja:
November 23., Telki, 16.00 Magyarország - Írország
November 25., Telki, 11.00 Magyarország - Írország
|