U 16:Ausztriai vereség után győzelem hazai pályán !

A héten kettő korosztályos válogatott is felkészülést szervezett.

Az U 16-s válogatott 09.27-30 között Ausztriával ill. Ausztriában játszik felkészülési mérkőzést.Ide négy játékosunkat hívták meg:

Kovács Tamás( lsd.kép ),Németh Mario,Tamás Krisztián,Vlasics Dániel.

U16-os válogatott
Sikerült visszavágni az osztrákoknak

2010. 09. 30.

U16-os válogatottunk ma ismét megmérkőzött Ausztria korosztályos csapatával, Pisont István együttese ezúttal Mosonmagyaróváron lépett pályára. Együttesünk visszavágott a keddi vereségért, 3-1-re győzte le ellenfelét.


A mieink a keddi összecsapáson sem játszottak rosszul, de a pontatlanságok, és néhány védekezési megingás miatt a házigazdák 4-1-re nyerni tudtak. A mai "visszavágónak" Mosonmagyaróvár adott otthont, a találkozót kiváló körülmények között, remek hangulatban, több száz néző előtt rendezték, és kilátogatott az összecsapásra Both József szakmai és képzési igazgató, valamint Egervári Sándor szövetségi kapitány is.

Pisont István szövetségi edző a Hrabina Alex - Csábi Mihály, Kovács Tamás, Bobál Dávid, Tamás Krisztián - Fényes Szabolcs (Beri Julien, 78.), Kerékgyártó Dávid (Németh Márió, 55.) - Vida Krisztofer (Vlasics Dániel, 60.), Borkai Ádám (Ács Ádám, 41.), Vallejos Dominique (Varga Szabolcs, 70.) - Bobál Gergely (Törőcsik Bence, 81.) összetételű együttest küldte pályára, csapatunk 0-1-es félidőt követően remek második félidei játékával 3-1-re nyerni tudott. Az osztrákok első félidei vezető találata után Ács Ádám a 63. percben egyenlített, majd Bobál Gergely a 72., és a 76. percben is betalált, beállítva a 3-1-es végeredményt.


- Úgy gondolom, hogy mindkét meccsen jól játszottunk, de az első találkozón még problémáink voltak a védekezéssel, és ezt alaposan megsínylettük - nyilatkozta Pisont István a mérkőzés után. - A második meccsen már szervezetten, fegyelmezetten, tudatosan futballoztunk, a játékosok megvalósították az elképzeléseimet. Nagyon jó egyéni teljesítményeket láttam, a futballisták bátrak voltak, jó volt a támadójátékunk is. Bízom benne, hogy a jövőben is gyakran lesz alkalmunk együtt készülni, mert minél több mérkőzést játszunk, annál hamarabb beérik az együttes. Szeretném megköszönni a mosonmagyaróvári szervezőknek azt a segítséget, amit kaptunk, kiváló körülmények között játszhattuk le a találkozót. Köszönet illeti Both Józsefet és Egervári Sándort is, akik eljöttek a találkozóra, és jelenlétükkel is motiválták a futballistákat.

U16-os válogatott
Osztrák győzelem az első meccsen

2010. 09. 28.

Kedden, Ausztriában barátságos mérkőzést játszott U16-os válogatottunk az osztrák korosztályos csapattal. Pisont István együttese 2-0-ás félidőt követően 4-1-es vereséget szenvedett. A két válogatott csütörtökön 11 órakor Mosonmagyaróváron ismét pályára lép.


Pisont István szövetségi edző a Leindler Domonkos - Csábi Mihály, Kovács Tamás, Pataki Zsolt, Tamás Krisztián - Kerékgyártó Dávid, Németh Márió (Bobál Gergely az 55. percben), Ács Ádám (Molnár Gergely a 70. percben) - Vlasics Dániel, Törőcsik Bence (Vida Krisztofer a 70. percben), Varga Szabolcs (Vallejos Dominique az 55. percben) összeállításban küldte pályára a csapatot.

A találkozó első félidejében kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat, a mieink ugyan többször is szépíthettek volna, ám ez az első negyvenöt percben elmaradt. A fordulás után Ács Ádám góljával sikerült faragni a hátrányból, sőt az egyenlítésre is volt esélye a mieinknek. Azonban az osztrákok a hajrában növelték előnyüket, és végül 4-1-re nyertek.

- Jó meccset játszottunk az osztrákokkal, a gólkülönbség egyáltalán nem tükrözi híven a mérkőzés képét. Támadásban jól teljesítettünk, voltak helyzeteink, amelyek közül ezúttal csak egyet váltottunk gólra. A második félidőben volt lehetőség akár az egyenlítésre is, sajnos nagy helyzetben rontottunk. A védekezésünkön még van mit csiszolni, több agresszivitás kell a játékunkba, több labdaszerzésre van szükségünk - mondta Pisont István szövetségi edző a mérkőzés után.

A magyar és az osztrák U16-os válogatott csütörtökön 11 órakor Mosonmagyaróváron ismét összecsap egymással.

U16-os válogatott
Ausztria ellen folytatja felkészülését a válogatott

2010. 09. 27.

A magyar U16-os válogatott a héten két határmenti mérkőzést játszik Ausztria korosztályos csapatával, Pisont István együttese előbb kedden idegenben, majd csütörtökön hazai pályán küzd meg az osztrákokkal.


Az U16-os magyar válogatott idén már több nemzetközi tornán is részt vett, a csapat felkészülési programja a héten két, Ausztria elleni összecsapással folytatódik. A magyar válogatott kedden és csütörtökön játszik mérkőzést, előbb idegenben méri össze erejét Ausztria legjobbjaival, a keddi meccsre Bruck an der Leitha városában kerül sor, míg a csütörtöki mérkőzést Mosonmagyaróváron rendezik.

- Folytatódik a korosztály programja, amellyel a jövő évi tétmérkőzésekre igyekszünk megfelelően felkészülni. Szerencsére nagyon jó meccseket játszhat a csapat idén, eddig is remek eseményeken vehettünk részt, és még vár ránk néhány komoly megmérettetés, szeptemberben Ausztriával mérjük össze az erőnket, majd egy ír és egy izraeli torna is az idei programunk része. Az osztrák válogatott elleni meccsek remek erőpróbát jelentenek, ellenfelünk erős csapat. Sajnos sérülés miatt kénytelen voltam megváltoztatni az előre megadott keretet, de bízom benne, hogy ez nem okoz gondot a találkozókon - jelentette ki Pisont István szövetségi edző.


Az U16-os válogatott kerete:

Kapusok:
Hrabina Alex (Nyíregyháza Spartacus)
Leindler Domonkos (Sándor Károly Labdarúgó Akadémia)

Védők:

Csábi Mihály (Magyar Labdarúgó Akadémia)
Kovács Tamás (Illés Akadémia)
Bobál Dávid (Magyar Labdarúgó Akadémia)
Fényes Szabolcs (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia)
Pataki Zsolt (DVSC-TEVA)
Tamás Krisztián (Illés Akadémia)

Középpályások:
Beri Julien (Nyíregyháza Spartacus)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Kerékgyártó Dávid (Győri ETO FC)
Borkai Ádám (Győri ETO FC)
Ács Ádám (DVSC-TEVA)
Molnár Gergely (Magyar Labdarúgó Akadémia)

Támadók:
Vlaszics Dániel (Illés Akadémia)
Vallejos Dominique (Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia)
Varga Szabolcs (Vasas SC)
Vida Krisztofer (Magyar Labdarúgó Akadémia)
Bobál Gergely (Magyar Labdarúgó Akadémia)
Törőcsik Bence (Sándor Károly Labdarúgó Akadémia)


A program:

szeptember 28., kedd, Bruck an der Leitha, 18.30
Ausztria - Magyarország

szeptember 30., csütörtök, Mosonmagyaróvár, 11.00
Magyarország - Ausztria



VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World