U 19 válogatott Szerbiában: harmadik helyen végzett

 

banner_476x.JPG 

Izrael-Magyarország 2:1

Magyarország-Ukrajna 1:0

Szerbia-Magyarország  4:1

U19-es válogatott
Harmadik hely a Vilotic-tornán

2010. 09. 08.

A magyar U19-es válogatott szerdán lejátszotta utolsó mérkőzését is a szabadkai Vilotic-emléktornán. A mieink hiába vezettek, és játszottak fölényben szinte végig az Izrael elleni találkozón, az ellenfél fordított, és 2-1-es győzelmet aratott. Együttesünk a házigazda szerbek és az izraeliek mögött, de az ukránokat megelőzve a harmadik helyen fejezte be a tornát.


Az ukránok legyőzése után csapatunk a második hely megszerzéséért lépett pályára Izrael ellen, Szepessy László szövetségi edző a Nacsa Péter - Szolnoki Roland, Baráth Botond, Jagodics Márk, Tóbiás Zsolt (Farkas Márk, 53.) - Németh László (Windecker József, 69.), Batizi-Pócsi Balázs (Horváth Barna, 77.), Czár Richárd - Skriba Máté (Ugrai Roland, 46.), Volent Roland (Kovács István, 53.), Ponczók Csaba összeállításban szerepeltette együttesét.

Csapatunk az első félórában fölényben játszott, és a 33. percben Ponczók Csaba góljával megérdemelten szerzett vezetést. Az izraeliek azonban a 40. percben egy magyar szöglet után vezetett kontra végén egyenlítettek, ezzel döntetlennel zárult a félidő. A fordulás után egy peches találattal fordított az ellenfél: az 51. percben Jagodics Márk öngóljával lett 1-2 az állás. A folytatásban a mieink felvállalták a nyílt támadójátékot, több kihagyhatatlannak tűnő helyzetet is kialakítottak, ám sorra elpuskázták a lehetőségeket. Az eredmény a lefújásig már nem változott, ellenfelünk 2-1-re nyert, így a mieink a harmadik helyen zárták a tornát Szerbia és Izrael mögött.

- A torna legkönnyebben nyerhető meccsét játszottuk, de hiába vezettünk, végül nem sikerült a pontszerzés - nyilatkozta a mérkőzés után Szepessy László. - Sajnos pontatlanul játszottunk, aminek az esős, csúszós pályán kívül a fáradtság volt az oka, hiszen néhány nap alatt harmadik mérkőzésükön léptek pályára futballistáim. Már az első játékrészben eldönthettük volna a mérkőzést, a szünetben fel is hívtam a figyelmet arra, hogy ha nem sikerült gólt szereznünk, akkor ez megbosszulhatja magát a későbbiekben. A második félidőben mindent egy lapra feltéve támadtunk, három óriási ziccerünk is volt, kicsit bosszús voltam, hogy ezekből egyet sem tudtunk értékesíteni. Szakmailag hasznos volt a torna, megismertem a játékosokat, megfigyelhettem, hogyan szerepelnek versenyhelyzetben, és sok fontos tanulságot vonhattunk le a jövőre nézve. Láttam sok szép dolgot, de sok buta hibát is, amelyeket a későbbiekben nem követhetünk el. Sajnos a játékosok nincsenek folyamatos játékban, és ez meglátszik a pályán is, a meccsek végén már érezhető a fáradtság, és így nehéz kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.

U19-es válogatott
Legyőztük az ukránokat a Vilotic-tornán

2010. 09. 06.

A magyar U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a szerbiai Szabadkán zajló Vilotic-emléktornán. Szepessy László együttese az első játéknapon a házigazdák ellen elszenvedett vereség után ma javítani tudott, az ukránok ellen győzött 1-0-ra.


Szepessy László szövetségi edző a kerettel való ismerkedés jegyében az ukránok ellen alaposan felforgatta vasárnapi kezdőcsapatát, ezúttal azok kaptak lehetőséget, akik Szerbia ellen nem léptek pályára. A mieink a Nacsa Péter - Szolnoki Roland, Baráth Botond, Jagodics Márk, Farkas Márk - Horváth Barna (Windecker József, 46.), Batizi-Pócsi Balázs, Kovács István (Ponczók Csaba, 46.) - Skriba Máté (Németh László, 90.), Ugrai Roland (Volent Roland, 60.) Tóbiás Zsolt (Czár Richárd, 46.) összeállításban léptek pályára, és izgalmas, változatos, helyzetekben gazdag mérkőzésen Batizi-Pócsi 80. percben szerzett találatával 1-0-ra megnyerték a találkozót. Válogatottunk a torna zárónapján, szerdán Izrael ellen játszik.

- A szerbek elleni meccs után csalódottak voltak a játékosok, mert játszhattunk volna sokkal szorosabb meccset is - nyilatkozta a találkozót követően Szepessy László szövetségi edző. - Próbáltuk kijavítani a hibákat, jobban megszervezni a védekezést, és ez a rövid felkészülési idő ellenére részben sikerült is. Azok a játékosok kezdtek, akik Izrael ellen nem kaptak lehetőséget, a szünet után azonban csereként olyan futballisták álltak be, akikkel erősebb lett az összeállításunk. A második félidőben érezhető volt, hogy megnyerhetjük a találkozót, és bár az ukránoknak is voltak helyzeteik, végül egy jól felépített támadás végén megszereztük a győztes gólt. Rászolgáltunk a győzelemre, és szükség is volt a sikerélményre, bízom benne, hogy Izrael ellen tovább javul a játékunk, és szép eredménnyel zárjuk a tornát.

Vereség a Vilotic-torna első napján

2010. 09. 05.

Válogatottunk vasárnap délután megkezdte szereplését a szabadkai Vilotic-emléktornán. Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapatunk első ellenfele a házigazda szerb válogatott volt, a találkozót a hazaiak nyerték 4-1-re.


Az október végi, hazai rendezésű Eb-selejtező tornára készülő válogatottunk a Jova Levente - Szvoboda Szabolcs (Farkas Márk a 48. percben), Baráth Botond, Jagodics Márt, Tóbiás Zsolt - Windecker József, Ugrai Roland (Szolnoki Roland a 62. percben), Czár Richárd - Skriba Máté, Volent Roland, Ponczók Csaba összeállításban játszott, és már az első tíz perc végére kétgólos hátrányba került. Alakulófélben lévő együttesünk nem játszott alárendelt szerepben, több tiszta ziccert is kialakított a találkozón, ám az akciók végén a helyzetek kimaradtak, a kapu előtt pontatlanok voltak futballistáink.

A hazaiak a félidő végén megszerezték harmadik góljukat, majd a hajrához közeledve negyedszer is bevették a mieink hálóját. A 76. percben szépítettünk, Ponczók Csaba szabadrúgásból volt eredményes. A találkozó 4-1-es hazai sikerrel ért véget, ám ezúttal az eredménynek még nem volt jelentősége, Szepessy László szövetségi edző nem titkoltan a kísérletezésre szánja a Vilotic-torna mérkőzéseit, illetve arra, hogy felmérje a keret futballistáinak aktuális tudásszintjét.

- Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, s bár az eredmény alapján látszólag nagyobb vereséget szenvedtünk, a látottak alapján a döntetlen is benne volt a mérkőzésben - nyilatkozta a lefújás után Szepessy László. - Több százszázalékos helyzetet is kihagytunk, és figyelmesebb védekezéssel néhány kapott gólt is elkerülhettünk volna. Végig nyílt, támadó taktikában játszottunk, mert véleményem szerint csak ez vezethet eredményre a későbbiekben. Jó mérkőzésen vagyunk túl, amelyet egy fizikálisan és technikailag is fölöttünk álló ellenféllel vívtunk meg. Jelenleg a kerettel való ismerkedés időszakát éljük, új taktikai rendszert kezdtünk begyakorolni, és törvényszerű volt, hogy kijöttek ennek a gyermekbetegségei. Láttam biztató jeleket, meggyőződésem, hogy a későbbiekben jobb százalékkal használjuk ki a helyzeteket, feljavul a védelmünk is, és az Eb-selejtezőt már egy kiforrottabb csapattal kezdjük meg. Ezt a tornát a kísérletezésre szánjuk, egyelőre nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy minél több tapasztalatra, tanulságra tegyünk szert, amelyekre építkezhetünk a jövőben.



VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World