U17-es válogatott Döntetlennel zártuk az Eb-selejtezőket
2010. 09. 25.
A magyar U17-es válogatott ma kora délután, Szombathelyen lejátszotta utolsó mérkőzését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán. A szlovákok elleni találkozó tétje a csoportelsőség volt, s miután a mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, a mieink a második helyen jutottak tovább.
Mindkét csapat két győzelemmel kezdte a tornát, és ezzel bebiztosította továbbjutását, ezért a mai mérkőzés már csak arról döntött, melyik gárda végez a csoport élén. Bene Ferenc szövetségi edző a Banai Dávid - Kiprich Dávid, Szilvási Péter, Zsirai Martin, Füredi Patrik - Szécsi Márk, Halmai Ramón, Farkas Aurél (Pintér András, 58.), Huller Ádám - Novothny Soma (Kleinhesler László, 31.), Barcsay Márk (Sipőcz János, 74.) összetételű együttesnek szavazott bizalmat.
A mieink már az első félidőben mezőnyfölényt harcoltak ki, de a helyzetek kihasználásában nem jeleskedtek játékosaink, így a szünetig nem sikerült gólt szereznie az együttesnek. A második félidőben góllá érett a magyar fölény, az 50. percben Huller Ádám volt eredményes. A szlovákok a 64. percben egyenlítettek, s bár a hajrában megvoltak a lehetőségeink a vezetés visszaszerzésére, az eredmény a lefújásig már nem változott, 1-1 lett a végeredmény.
- A mérkőzés egészét tekintve meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Több helyzetünk volt, mint a szlovákoknak, ráerőltettük az akaratunkat az ellenfélre, de a lehetőségek kimaradtak - mondta Bene Ferenc a mérkőzés után. - Úgy gondolom, az elmúlt másfél hónap sikeresnek titulálható, véleményem szerint sokat fejlődött a csapat ez idő alatt. Még nagyon sok nemzetközi tapasztalatra van szükségünk, hogy megnyerjük az ilyen meccseket, nem véletlen, hogy ennyi helyzetet kihagytunk a három összecsapáson. Büszke vagyok a csapatomra, gratulálok mindenkinek a továbbjutáshoz, remélem, az elitkör előtt még még tovább tud fejlődni a csapat.
A csoport másik mérkőzésén Andorra - Feröer-szigetek 0-0.
Az Eb-selejtező végeredménye:
1. Szlovákia 3 2 1 0 9-1 7 2. Magyarország 3 2 1 0 8-1 7 3. Feröer-szigetek 3 0 1 2 0-5 1 4. Andorra 3 0 1 2 0-10 1
U17-es válogatott Újabb győzelem, továbbjutás a csoportból
2010. 09. 22.
U17-es válogatottunk második Eb-selejtezőjét is győzelemmel zárta a hazai rendezésű minitornán, a mienk Andorra hétfői legyőzése után ma Bükön Feröer-szigetek korosztályos együttese ellen diadalmaskodtak. A magyar válogatott szombaton a csoportelsőségért lép pályára Szlovákia ellen.
Az Andorra elleni magabiztos győzelem után válogatottunk Feröer-szigetek ellen is győzelmi reményekkel lépett pályára, és a gólnélküli első félidőt követően 2-0-ra győzni tudott.
Bene Ferenc szövetségi edző a Gelei Vince - Botka Endre, Szilvási Péter, Zsirai Martin, Füredi Patrik - Szécsi Márk, Halmai Ramón, Pintér András, Huller Ádám (Kleinheisler László, 62.), - Novothny Soma (Sipőcz János, 71.), Bese Barnabás (Barcsay Márk, 50.) összeállításban szerepeltette együttesét.
Válogatottunk már az első félidőben nagy mezőnyfölényre tett szert, ám a feröeriek szervezettek voltak, minden energiájukat a védekezésre fordították, és ezzel alaposan megnehezítették a mieink dolgát. Az első félidőben kimaradtak a magyar lehetőségek, nem sikerült góllal zárni egyik akciónkat sem, a fordulás után azonban pontosabb lett a támadójáték, és az 53. percben Barcsay Márk, majd egy negyedórával később Pintér András is eredményes volt. A végeredmény 2-0 lett, ami azt jelenti, hogy válogatottunk továbbjutott a csoportból, és tagja lesz az elitkör mezőnyének. A mieink szombaton a csoportelsőségért játszanak a szintén hibátlan szlovákokkal.
- Egy nagyon szervezett ellenféllel kerültünk szembe, a feröeriek kizárólag a védekezéssel és az időhúzással foglalkoztak, kellemtelen stílusban, kicsit sportszerűtlenül futballoztak - nyilatkozta a lefújás után Bene Ferenc szövetségi edző. - Játékosaim stílusosan, és gólra törően játszottak, ám az első félidőben sok technikai hiba csúszott a játékunkba, és minden helyzetünket kihagytuk. A fordulás után már pontosabb lett a játék, még több helyzetet dolgoztunk ki, és felőröltük az ellenfelet. A kihagyott lehetőségek miatt maradéktalanul nem lehetek elégedett, de a játékosok hozzáállása megfelelő volt, és örülök, hogy első nemzetközi megmérettetésüket sikerrel vették.
A csoport másik mérkőzésén Szlovákia 5-0-ra győzött Andorra ellen.
A csoport állása:
1. Szlovákia 6 pont (8-0) 2. Magyarország 6 pont (7-0) 3. Feröer-szigetek 0 pont (0-5) 4. Andorra 0 pont (0-10)
U17-es válogatott Magabiztos győzelemmel kezdtük az Eb-selejtezőt
2010. 09. 20.
A magyar U17-es válogatott megkezdte szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán, a mieink a szombathelyi nyitómeccsen 5-0-ra nyertek Andorra ellen. Érdekesség, hogy négy gólunkat is csereként beállt játékos szerezte. Szerdán Bükön Feröer-szigetek lesz az ellenfél.
Bene Ferenc szövetségi edző a Gelei Vince - Botka Endre, Szilvási Péter, Zsirai Martin, Füredi Patrik - Szécsi Márk (Sipőcz János, 70.), Halmai Ramón, Pintér András, Huller Ádám (Kleinheisler László, 68.) - Novothny Soma, Bese Barnabás (Barcsay Márk, 53.) összeállításban szerepeltette együttesét. A mieink már a találkozó elején mezőnyfölénybe kerültek, az első félórában azonban még kimaradtak a helyzeteink. A 35. percben sikerült megszerezni a vezetést, Szécsi Márk talált a kapuba, ezzel egygólos előnyben zárult a játékrész.
A második félidő elején Bene Ferenc cserékkel frissített együttesén, és ez meg is hozta a várt eredményt, a folytatásban mindhárom csereként beállt játékosunk eredményes volt, Barcsay Márk kétszer is bevette az ellenfél kapuját. A második játékrészben már egyértelmű volt a magyar fölény, csapatunk végül magabiztosan, 5-0-ra nyerte meg a mérkőzést. A csoport másik találkozóján Szlovákia 3-0-ra legyőzte Feröer-szigeteket.
- Az első félidőben még görcsösen játszottunk, pontatlanok voltunk. A második félidőt teljesen más felfogásban kezdtük, a második gólunk után pedig felszakadtak a gátlások, onnantól szemre is tetszetősen, eredményesen futballoztunk. Igazi csapatként értük el a sikert, nem utolsósorban a csereként beállt játékosoknak köszönhetően - nyilatkozta Bene Ferenc a találkozó után.
U17-es válogatott Hétfőtől Eb-selejtező torna
2010. 09. 19.
A magyar U17-es válogatott hétfőn kezdi meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán. Bene Ferenc együttese Szombathelyen és Bükön játssza le mérkőzéseit, hétfőn Andorra, szerdán Feröer-szigetek, szombaton Szlovákia korosztályos csapata lesz az ellenfél.
Válogatottunk az elmúlt egy hetet már az Eb-selejtező jegyében töltötte együtt, hétfőtől péntekig Tatán, majd hétvégén Szombathelyen készült a jövő heti mérkőzésekre. A futballisták a hétfői találkozó óta összesen 11 edzésen vettek részt, vasárnap délután már a holnapi, Andorra elleni találkozó helyszínén, a szombathelyi stadionban gyakoroltak. Bene Ferenc szövetségi edző, az UEFA szabályainak megfelelően, pénteken 18 fősre szűkítette korábbi 23 fős keretét.
- Egy hete készül együtt a keret, amely péntekig 23 főből állt. Sajnálom, hogy öt játékostól meg kellett válni, és fontosnak tartom kiemelni, hogy akármilyen eredményt érünk el, azok is részesei lesznek ennek, akik nem lehetnek ott a mérkőzéseken - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc szövetségi edző. - Kifogástalan körülmények között készültünk a ránk váró feladatokra, a játékosok megfelelő hangulatban, tettre készen várják a meccseket. Ellenfeleink közül Andorráról és a Feröer-szigetekről kevés információ áll rendelkezésünkre, a szlovákokat azonban meg tudtuk nézni edzőmérkőzésen, és az egymás elleni találkozó előtt még lesz alkalmunk feltérképezni őket. Ha a tradíciókat és a felnőtt válogatottak erősségét nézzük, valószínűsíthető, hogy Szlovákiával harcolhatunk a csoportelsőségért, ám itt az országok utánpótlásai versengenek egymással, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármelyik ellenfelet is lebecsüljük, minden egyes mérkőzés előtt maximális koncentrációt kérek a játékosaimtól.
Az U17-es válogatott kerete:
Kapusok: Gelei Vince (Ferencvárosi TC) Banai Dávid (Újpest FC)
Védők: Botka Endre (Budapest Honvéd) Kiprich Dávid (Videoton-Puskás Akadémia) Szilvási Péter (Budapest Honvéd) Füredi Patrik (Szombathelyi Haladás) Kelemen Márk (Győri ETO FC) Zsirai Martin (Szombathelyi Haladás)
Középpályások: Halmai Ramón (Szombathelyi Haladás) Huller Ádám (MTK Budapest) Pintér András (MTK Budapest) Kleinheisler László (Videoton-Puskás Akadémia) Farkas Aurél (Budapest Honvéd) Bese Barnabás (MTK Budapest) Barcsay Márk (Videoton-Puskás Akadémia) Sipőcz János (Győri ETO FC)
Támadók: Novothny Soma (Veszprém FC) Szécsi Márk (Debreceni VSC-TEVA)
|