2011. 09. 29.
Pisont István: Tudunk ennél is jobban játszani!
Az U17-es válogatott szövetségi edzője az Európa-bajnoki selejtezőn lejátszott három mérkőzés eredményével tökéletesen elégedett, de látta már jobban is játszani csapatát.
U17-es válogatottunk három meccsen három győzelmet aratva jutott tovább Európa-bajnoki selejtező csoportjából, és a kiemeltek közt várhatja a tavaszi elitkör sorsolását. A norvégok elleni 3-2-es győzelem másnapján Pisont István szövetségi edző értékelte az elmúlt egy hét történéseit.
- A torna előtti egyhetes edzőtáborozás arról szólt, hogy a játékosok a lehető legjobb fizikális állapotba kerüljenek, átismételjék az elmúlt bő egy évben begyakorolt taktikai feladatokat, valamint mentálisan is a felkészülten kezdjék meg a tornát - mondta az mlsz.hu-nak a szakvezető. - Az elvégzett munka sikerét az eredményeken kívül az is mutatja, hogy fizikálisan mindhárom mérkőzésen jól bírtuk a hajrát, mentálisan az utolsó meccs lefújásáig erősek maradtunk, és a taktikai feladatokat is igyekeztek véghez vinni a játékosok. Mindez nem jelenti azt, hogy tökéletes volt a mutatott teljesítmény, egyértelmű, hogy van még hová fejlődnünk. Az eredményekkel maximálisan elégedett vagyok, de a játékunk kapcsán van azért némi hiányérzetem is. Voltak periódusok, mikor nem találtuk a játék ritmusát, érthetetlen labdaeladásokkal hoztuk fel az ellenfelet, és labdabirtoklásban is lehettünk volna jobbak. A nyári Telki Kupán jobb teljesítményt nyújtottunk, viszont pozitívum, hogy egy relatív gyengébb szerepléssel is eredményesek tudtunk lenni.
A mieink a három meccsen tizenegy gólt szereztek, a fehéroroszok és az andorraiak ellen négy-négy, a norvégok ellen három találattal zárták a nyolcvan percet. A gólszerzésből a védők is kivették a részüket, az AC Milan akadémiáján nevelkedő Tamás Krisztán négyszer is eredményes volt, akárcsak a csatár Bobál Gergely.
- A védelmet végig stabilnak éreztem, és külön öröm a hátvédek gólgazdag játéka, Tamás Krisztián és Asztalos Dávid is fontos találatokat szerzett - fogalmazott Pisont István. - Akadtak kisebb helyezkedési hibák, valamint a labdakihozatalokat még lehet gyorsítani, de a hátsó alakzat összességében jól látta el a feladatát. A középpályások sokat dolgoztak, láttam remek dolgokat tőlük, de azért itt is tudunk jobban teljesíteni. Támadásban lehettünk volna egységesebbek, de a lehetőségeinket jól használtuk ki, Bobál Gergely és Farkas Zoltán is eredményes volt a tornán. Maradéktalanul dicsérni lehet azonban a játékosok hozzáállását, becsülettel hajtottak, mindent kiadtak magukból a futballisták, jó volt látni, hogy végig igyekeztek a maximumot adni. A három mérkőzés közül talán a fehéroroszok ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt, de ott könnyítette a dolgunkat, hogy ellenfelünknél két kiállítás is volt, ezért gazdaságosan focizhattunk. Ugyanakkor abból a meccsből többet is ki lehetett volna hozni, játékban jobbak is lehettünk volna. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bármilyen szempontból is elégedetlen lennék a csapattal, inkább azt mondom, tudunk mi ennél jobban is játszani, és korábbi meccseken nyújtottunk is már jobb teljesítményt. Mindhárom mérkőzésen voltak olyan periódusok, amikor nagyszerűen ment a játék, emellett azonban akadtak kevésbé sikerült időszakaink is.
Az Eb-selejtező első két helyezettje, vagyis a magyar és a fehérorosz válogatott továbbjutott a tavaszi elitkörbe, ahol már jóval erősebb csoportokba osztják majd a válogatottakat. Ugyanúgy négyes tornákon dől el a továbbjutás, mint az előző selejtező körben, de innen már csak az első helyezettek lépnek tovább, és biztosítják helyüket a 2012-es szlovéniai Európa-bajnokság nyolcas mezőnyében.
- Jó úton járunk, megtaláltuk azt a huszonöt-harminc játékost, akikkel eredményesen szerepelhetünk a tétmérkőzéseken, és az utóbbi hetek, hónapok mérkőzései azt mutatják, szép jövő vár a korosztályra - így a szövetségi edző. - Amióta bő egy évvel ezelőtt átvettem a csapatot, összesen huszonnyolc mérkőzést játszottunk le. Nagyon örülök, hogy ilyen sokat tudtunk együtt készülni, mert óriási szükség van a nemzetközi tapasztalatra ahhoz, hogy fel tudjuk venni az Eb-selejtezőkhöz hasonló tétmeccsek ritmusát. A kezdetekben voltak gyengébb mérkőzéseink, de köszönhetően a sok nemzetközi megmérettetésnek, javítottuk a hibákat, és nagyot léptünk előre. Ha ugyanilyen ütemben fejlődnek tovább a játékosok, ütőképes csapatunk lehet, és egy szerencsés sorsolással akár az elitkörből is továbbléphetünk. Vannak olyan futballnemzetek, amelyek utánpótlás terén jelenleg előrébb tartanak nálunk, de mi is szereztünk már komoly skalpokat, és nincs olyan ellenfél, amelytől félnünk kellene. Ha elnyernénk az elitkör rendezési jogát, az nagy előny lehetne, de ettől függetlenül is azt mondom, a tavaszi selejtező körben lehet esélyünk a sikerre. Fontos, hogy a játékosok fejlődése töretlen maradjon a jövőben is, ez esetben hamarosan újabb szép sikereket érhet el a társaság.
2011. 09. 28.
Hibátlan mérleggel zártuk az Eb-selejtezőt
U17-es válogatottunk harmadik mérkőzését is megnyerte a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, így csoportelsőként jutott a tavaszi elitkörbe.
A fehéroroszok és az andorraiak elleni győzelmeket követően válogatottunknak már egy döntetlen is a csoportelsőséget jelentette volna, míg a norvégoknak csak egy nagy különbségű győzelemmel volt esélyük a továbbjutásra.
Pisont István szövetségi edző a Hrabina Alex - Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Tamás Krisztián - Nagy Dominik, Németh Márió, Ács Ádám (Bobál Gergely, 48.) - Tóth László (Popgeorgiev Pantelis, 63.), Farkas Zoltán, Forgács Dávid (Medgyes Zoltán, 30.) összeállításban szerepeltette csapatát.
A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, a mezőnyfölényünk az első húsz percben helyzetekben is megmutatkozott, Farkas Zoltán és Forgács Dávid is közel járt a gólszerzéshez. A 27. percben megszereztük a vezetést, egy bal oldali szöglet után a norvég kapus nem tudta megfogni a labdát, a hosszú oldalon érkező Tamás Krisztián pedig a bal sarokba helyezett. A 30. percben Forgács Dávid súlyos sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról. A norvégok a félidő hajrájában aktívabbá váltak, és kihasználva egy figyelmetlenséget, a 36. percben Finne Bard révén kiegyenlítettek. A háromperces hosszabbítás utolsó pillanataiban Daehli Mats távoli lövéssel vette be a magyar kaput, így 2-1-es norvég vezetésnél ért véget az első félidő.
Az 54. percben egyenlítettünk, egy gyors kontra végén Tóth László adott be jobb oldalról, a középen érkező Bobál Gergely 13 méterről a jobb sarokba helyezett. A folytatásban a mieink irányítottak, és az utolsó pillanatokban sikerült megszereznünk a győztes gólt: a 81. percben Németh Márió bal oldali szabadrúgása után Bobál csúsztatott a bal sarokba, kialakítva a 3-2-es végeredményt.
A magyar válogatott hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a csoportot, amelyből második helyen a mai napon Andorrát 5-0-ra legyőző Fehéroroszország jutott még tovább.
- Jól kezdtük a mérkőzést, de egygólos vezetésnél kissé kényelmessé váltunk, és ezt megérezték a norvégok, akik kihasználták a figyelmetlenségeinket, és fordítottak - mondta Pisont István a lefújás után. - A szünetben igyekeztem megnyugtatni a játékosokat, és a második félidőben már sokkal jobb ritmusban, pontosabban játszottunk. Az utolsó pillanatokig hajtottunk, így elmondható, hogy a szív diadala volt ez a győzelem.
2011. 09. 25.
Második Eb-selejtezőjét is magabiztosan nyerte válogatottunk
A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező torna második napján Andorra ellen győzött a magyar válogatott.
A fehéroroszok 4-1-es legyőzése után az első fordulóban a norvégoktól 3-0-ás vereséget szenvedő andorrai korosztályos csapat volt a mieink ellenfele Telkiben. Pisont István szövetségi edző több helyen is változtatott pénteki kezdőcsapatán, ezúttal a Dániel Csaba - Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Tamás Krisztián (Pataki Zsolt, 60.) - Németh Márió, Nagy Dominik (Medgyes Zoltán, 56.), Forgács Dávid (Kalmár Zsolt, 65.) - Popgeorgiev Pantelis, Bobál Gergely, Farkas Zoltán összetételű együttest szerepeltette a találkozón.
A mieink már a mérkőzés elején mezőnyfölényre tettek szert, de az andorraiak sem ijedtek meg, bátran játszottak, és többször is eljutottak a magyar kapuig. Az első gólunkra a 23. percig kellett várni, ekkor egy szabadrúgás után Bobál Gergely csapott le egy lepattanó labdára, és lőtt a hálóba (1-0). A szünetig nem esett újabb találat, de a fordulást követően hamar góllá érett a fölényünk, a 48. percben egy szöglet után az előrehúzódó Asztalos Dávid fejelt a kapuba (2-0). Az 54. percben már hárommal vezettünk, a Bobál Gergely buktatásáért megítélt büntetőt Tamás Krisztián értékesítette (3-0). És ezzel még nem volt vége, a 77. percben Asztalos cselezgetett az andorrai tizenhatos előterében, majd Farkas Zoltánt hozta játékba, aki 14 méterről nagy gólt lőtt, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.
A csoport másik meccsén a fehéroroszok 3-0-ra legyőzték Norvégiát, ami azt jelenti, hogy a mieink számára a skandinávok ellen egy döntetlen is csoportelsőséget jelentene. A norvégok ellen szerdán, 15 órától játszunk, ugyancsak Telkiben.
- Bár az eredmény nem ezt mutatja, nagyon nehéz meccsen vagyunk túl - értékelt a mérkőzés után Pisont István. - Ahogyan azt előzetesen is vártuk, az andorraiak nagyon elszántan védekeztek, minden energiájukat arra fordították, hogy ne kapjanak gólt. Végül azonban felőröltük az erejüket, és főként a második félidőben kihasználtuk az adódó lehetőségeket, így megnyugtató különbséggel győztünk. Külön örülök, hogy a szünet után helyenként látványos megoldásokat is láthattunk a csapattól.
Győzelemmel kezdtük az Eb-selejtező tornát
U17-es válogatottunk győzelemmel kezdte szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán.
Pisont István szövetségi edző együttese a fehérorosz korosztályos csapat ellen kezdte meg a minitornát Telkiben. A mieink a Hrabina Alex - Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Kovács Tamás (Kalmár Zsolt, 65.), Tamás Krisztián - Fényes Szabolcs (Németh Márió, 46.), Nagy Dominik, Ács Ádám - Tóth László, Farkas Zoltán (Bobál Gergely, 18.), Forgács Dávid összeállításban szerepeltek a találkozón.
Az első negyedóra enyhe magyar mezőnyfölénye után a 16. percben válogatottunk megszerezte a vezetést: egy szöglet után Farkas Zoltánt rántották le a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Tamás Krisztián értékesítette (1-0).
A 22. percben emberelőnybe kerültünk, a vendégek jobb oldali védője megkapta második sárga lapját. A 32. percben két gólra növelte előnyét a válogatott: egy bal oldali szöglet után a fehéroroszok nem tudtak felszabadítani, Ács Ádámhoz került a labda, aki a jobbösszekötő helyéről középre ívelt, a berobbanó Asztalos Dávid pedig közelről a jobb sarokba fejelt (2-0).
A második félidő elején többször is sikerült lekontrázni a vendégeket, de az utolsó passzokba többször is hiba csúszott. Az 53. percben egy vendég szöglet után megszereztük a labdát, és egy gyors kontra végén a bal oldalon felfutó Forgács Dávid tálalt a mellette felfutó Tamás Krisztián elé, aki átvette a labdát, majd 12 méterről kilőtte a kapu bal sarkát (3-0).
A 62. percben egy durva belépőt követően egy újabb fehéroroszt küldött le piros lappal a pályáról a játékvezető. Bár a folytatásban hatalmas fölényben játszottunk, a 71. percben egy labdavesztés után Gleb Rassadkin indult meg a kapu felé, majd kihasználta a ziccert, és Hrabina Alex mellett a jobb sarokba helyezett (3-1). A végeredmény a 82. percben alakult ki, ekkor Forgács beadása után Bobál Gergely lőtt 5 méterről a jobb sarokba (4-1).
- Átestünk a tűzkeresztségen, a célunk az volt, hogy mindenképpen győzelemmel kezdjük a tornát, és ezt sikerült is elérnünk - mondta Pisont István. - Nemzetközi szinten minden győzelemnek nagy értéke van, és tekintve, hogy háromgólos sikert arattunk, mindenképpen elismerés illeti a fiúkat. Ezzel együtt a mérkőzésen nem mindig találtuk a megfelelő ritmust, van még miben javulnunk, de úgy gondolom, a következő két mérkőzésen felszabadultabb lesz a játékunk, ami még jobb teljesítménnyel párosul.
A csoport másik mérkőzésén, Tatabányán a norvégok 3-0-ra legyőzték Andorrát.
Az utolsó simítások az U17-es válogatottnál
A Pisont István vezette U17-es együttes Európa-bajnoki selejtező torna előtt áll: a fehérorosz, az andorrai, valamint a norvég válogatottal mérkőzik meg Telkiben.
Az 1995-ös születésű korosztály első igazi nemzetközi erőpróbájához érkezett, péntektől a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán vesz részt a válogatott. Pisont István együttese számára jól sikerült a felkészülés, a csapat megnyerte az igen erős mezőnyt felvonultató Telki Kupát, majd egy lengyelországi viadalon vett részt, amelyen csak büntetőrúgásokkal maradt le a döntőről.
A játékosok vasárnap óta Telkiben készülnek az előttük álló megmérettetésekre:
- A végső simításokat végezzük a torna előtt, az edzéseken a speciális támadó- és védekező taktikai elemeket, illetve az egyéni feladatokat gyakoroljuk - mondta az mlsz.hu-nak a Telkiben zajló munkáról Pisont István. - Nagyon sok nemzetközi meccs van a hátunk mögött, ezért javarészt már csak átismételjük a feladatokat, valamint videoelemzések alapján felhívjuk a játékosok figyelmét arra, hogy mire kell kiemelten odafigyelniük, hol lehet tovább javítani a csapatjátékon. Emellett természetesen igyekszünk mindenkit megfelelő fizikális állapotba hozni, és a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetünk.
- Egy bő, harminc főből álló keretből jelöltünk ki a csapatot, és úgy érzem, minden szempontból egy ütőképes válogatottat sikerült kialakítani. Ezek a futballisták már bizonyították, hogy számíthatunk rájuk, a felkészülési mérkőzéseket eredményesen vívták meg, és bízom benne, hogy velük elérjük a kitűzött célokat - tette hozzá a szövetségi edző.
A magyar keret:
Kapusok:
Hrabina Alex (Nyírsuli)
Dániel Csaba (FTC)
Fadgyas Tamás (MTK)
Védők:
Baksa Dénes (PFLA)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Kovács Tamás (Illés Akadémia)
Pataki Zsolt (Parma)
Tamás Krisztián (AC Milan)
Középpályások:
Fényes Szabolcs (Felcsút)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Szabó Bence (Győri ETO)
Ács Ádám (MTK Budapest)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Szántó Gergő (Hoffenheim)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)
Nagy Dominik (Pécsi MFC)
Támadók:
Tóth László (Felcsút)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Bobál Gergő (MFA)
Forgács Dávid (Atalanta)
Popgeorgiev Pantelis (FTC)
Az Eb-selejtező torna programja:
Szeptember 23., péntek:
Magyarország-Fehéroroszország, Telki, 15.00
Norvégia-Andorra, Tatabánya, 15.00
Szeptember 25., vasárnap
Fehéroroszország-Norvégia, Telki, 12.00
Magyaroroszág-Andorra, Telki, 15.00
Szeptember 28., szerda
Andorra-Fehéroroszország, Tatabánya 12.00
Magyarország-Norvégia, Telki 15.00
|