U 16 válogatott Izraelben szerepel. Mérkőzések: Izrael-Mo.1:1 Görögország-Mo.0:0

2010.december 6-13 között az U 16 (1995) korosztályos magyar válogatot Izraelben szerepel egy nemzetközi tornán.

Kovács Tamás,Németh Marió,Tamás Krisztián kapott akadémiánkról meghívást. 

 

 

U16-os válogatott
Döntetlennel folytattuk az izraeli tornát

2010. 12. 10.

U16-os válogatottunk második mérkőzését is döntetlennel zárta az izraeli nemzetközi tornán, Pisont István szövetségi edző csapata a görög válogatott ellen ért el 0-0-ás döntetlent. Vasárnap a már tornagyőztes szerbekkel mérkőzik meg az együttes.


 

A házigazda izraeliek elleni 1-1-es döntetlent követően Pisont István több helyen is változtatott kezdőcsapatán, a mai mérkőzésen a Leindler Domonkos - Csábi Mihály, Asztalos Dávid, Bobál Dávid, Tamás Krisztián - Kerékgyártó Dávid, Németh Márió - Bereczki Dániel (Tóth László 76.), Ács Ádám (Szántó Gergő 70.), Popgeorgiev Pantelis - Farkas Zoltán (Bobál Gergő 60.) összeállításban szerepelt a csapatunk.

Együttesünk az évszakhoz képest igen nagy melegben, 27-28 fokban lépett pályára, és hasonlóan az izraeliek elleni mérkőzéshez, ezúttal is kiegyenlített összecsapást vívott aktuális ellenfelével. A görögök masszívan, szervezetten védekeztek, ennek ellenére több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre, a kapu előtt azonban rendre hiba csúszott a játékunkba, így gólnélküli döntetlennel zárult az összecsapás. Válogatottunk vasárnap a szerbek ellen zárja a tornát, utolsó ellenfelünk mindkét eddigi mérkőzését megnyerte, és már bebiztosította az első helyét.

- Jobb teljesítményt nyújtottunk, mint csütörtökön, ezúttal többet visszakaptam a megbeszéltekből a pályán, mint az Izrael elleni találkozón - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző. - A támadójátékkal azonban ezúttal sem lehettem elégedett, mert hiába voltak lehetőségeink, a döntő momentumoknál rendre hibáztunk. Ennek ellenére dicséret illeti a srácokat, mert a feszített program, és a nagy meleg ellenére jól teljesítettek a mérkőzésen.


 

 

U16-os válogatott
Döntetlennel kezdtük az izraeli tornát

2010. 12. 09.

U16-os válogatottunk lejátszotta első mérkőzését a négycsapatos izraeli nemzetközi tornán, Pisont István szövetségi edző együttese 1-1-es döntetlent ért el a házigazdák korosztályos együttese ellen.


Válogatottunk egész napos utazás végén szerda este érkezett meg a torna mérkőzéseinek helyszínére, Eilat városába. Az első mérkőzésre ma kora délután került sor a házigazdák ellen, Pisont István a Hrabina Alex - Csábi Mihály, Kovács Tamás, Bobál Dávid, Tamás Krisztián - Asztalos Dávid (Németh Márió, 60.), Kerékgyártó Dávid - Tóth László, Szántó Gergő (Ács Ádám, 60.), Vallejosz Dominique (Popgeorgiev Pantelis, 70.) - Bobál Gergő összeállításban szerepeltette csapatát.

A találkozó első gólját a házigazdák szerezték a 13. percben, de az egyenlítésre nem sokat kellett várni, a 16. percben Szántó Gergő szabadrúgásból vette be az izraeli kaput. A folytatásban jó iramú, kiegyenlített volt a mérkőzés, s bár a hazaiak eleinte több alkalommal is kihasználták a védelmi megingásainkat, gólt nem sikerült szerezniük. Válogatottunk később rendezte a sorokat, és formás akciókkal bontotta meg az ellenfél védelmét, az utolsó passzok azonban pontatlanok voltak, ezért fiataljaink nem tudták megszerezni vezetést, a találkozó 1-1-el zárult.

- Úgy gondolom, az eredménnyel elégedett lehetek, a játékkal már kevésbé - értékelt a lefújás után Pisont István. - Kijöttek a tegnapi utazás fáradalmai, nehezen tudtuk felvenni a mérkőzés ritmusát, de amikor játékba lendültünk, voltak jó periódusaink, és akár meg is fordíthattuk volna az állást. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, és egy jó kapusteljesítmény is kellett ahhoz, hogy ne kapjunk újabb gólt. Mindent összevetve az eredmény igazságos, a torna későbbi szakaszában még sokat érhet a megszerzett egy pont.


A torna további programja:

December 10., péntek, 11 óra
Magyarország – Görögország

December 12., vasárnap, 11 óra
Magyarország - Szerbia
 

Izraeli tornával zárja az évet a csapat

2010. 12. 07.

 

 


 

A Pisont István vezette U16-os válogatott szerda reggel utazik el Izraelbe, ahol csütörtöktől egy nemzetközi négyes tornán vesz részt. A mieink elsőként a házigazdákkal, majd pénteken a görögökkel, vasárnap pedig a szerbekkel mérkőznek meg.

Utolsó idei próbatétele előtt áll U16-os válogatottunk, Pisont István szövetségi edző együttese a hagyományos izraeli nemzetközi tornán vesz részt a hét második felében. A csapatra feszített program vár, a szerdai érkezés után csütörtökön, pénteken és vasárnap is mérkőzést játszik az együttes, majd hétfőn reggel indul haza a magyar különítmény. A találkozókra Eilat városában kerül sor, csütörtökön 14 órától Izrael lesz az ellenfél, pénteken 11 órakor kezdődik a Görögország elleni találkozó, majd vasárnap 11 órakor a szerb válogatottal méri össze tudását együttesünk.

- A torna beleillik a felkészülési programunkba, jó felmérő lesz a csapat számára - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző. - Az elmúlt hónapokban az együttes különféle futballkultúrájú ellenfelekkel mérte össze a tudását, és ez a sorozat folytatódik az előttünk álló napokban is, ami kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelent a futballisták számára. Négy nap alatt három meccset játszunk, vagyis az Eb-ritmusnál is keményebb lesz a hetünk, így kiderülhet, kik azok a játékosok, akik fizikálisan és mentálisan is felkészültek a sorozatterhelésre. Tehetséges futballistákból áll a korosztályos csapat, akik már bizonyították, hogy képesek jó teljesítményt nyújtani, és ha bátran, legjobb tudásuk szerint játszanak, akkor az izraeli tornán sem maradnak el a jó eredmények.

A válogatott kerete:

Kapusok:
Leindler Domonkos (MTK Budapest)
Hrabina Alex (Nyírsuli)
Wittner Máté (PFLA Felcsút)

Védők:
Csábi Mihály (Magyar Futball Akadémia)
Dékány Péter (Budapest Honvéd)
Kovács Tamás (Illés Akadémia)
Erdős Gábor (Magyar Futball Akadémia)
Pataki Zsolt (Debreceni VSC)
Bobál Dávid (Magyar Futball Akadémia)
Tamás Krisztián (Illés Akadémia)

Középpályások:
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Kerékgyártó Dávid (Győri ETO)
Rőthy Martin (Vasas)

Támadók:
Tóth László (PFLA Felcsút)
Bereczki Dániel (Debreceni VSC)
Vlasics Dániel (Illés Akadémia)
Szántó Gergő (Hoffenheim)
Ács Ádám (MTK Budapest)
Borkai Ádám (Győri ETO)
Vallejosz Dominique (PFLA Felcsút)
Popgeorgiev Pantelis (FTC)
Varga Szabolcs (Vasas)

Csatárok:
Bobál Gergő (Magyar Futball Akadémia)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Vida Krisztofer (Magyar Futball Akadémia)
 



VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World