AC MILÁN

TAMÁS KRISZTIÁN a nyáron igazolt akadémiánkról Milánóba.

utanpotlassport.hu cikke

Tamás Krisztián a nyár óta a Milan akadémiájának tanulója, és az olasz sztárklub utánpótlását erősíti. A még csak 16 éves bal oldali védő november 9-én, szerdán a milánói klub Primavera csapatának, a Milan B-nek a bajnoki mérkőzésén már a kispadon ülhetett.

Nagy-Pál Tamás Néhány hete közöltünk hosszabb interjút  az U17-es válogatott játékossal. Most megint megkerestük: mesélje el, hogyan is került 16 évesen közvetlenül a Milan másodvonalába.

Krisztián éppen az iskolából sietett a Milan edzőcentrumába a délutáni tréningre, de azért készségesen válaszolt kérdéseinkre.

- A Milan B-nek nem igazán megy mostanában, a múlt héten is kikaptak, a tabellán a középmezőny elején állnak. Ez is közrejátszhatott abban, hogy felkerültem. Egyre többet szoktam a B csapattal edzeni, ez volt az első mérkőzés, amelyen már a keretbe is bekerültem. Egyelőre még csak a kispadon ültem, de szerintem ez is óriási dolog, nagyon örülök neki. Az Udinesével játszottunk egyébként tegnap, és 2-0-s győzelmet arattunk, amivel feljöttünk a 7. helyre a tabellán, remélem az elkövetkező időkben a pályán is bemutatkozhatok a csapatban.

Krisztián természetesen továbbra is rendszeresen pályára lép a saját korosztályában, ahol hétről hétre alapemberként számítanak rá:

- Nagyon jól érzem magam itt, hiszen a második helyen állunk, ráadásul hétről hétre kezdőként számítanak rám. Elégedettek a teljesítményemmel, sok dicséretet kapok. Kiemelkedő tulajdonságomnak tartják, hogy sokat tudok futni, ami nagyon fontos az én posztomon.

Tamás Krisztián tehát karnyújtásnyi közelségbe került a Milan B csapatához, amely a felnőttgárda előszobájának számít. Érdemes lesz nyomon követni a teljesítményét, hiszen 16 évesen ez valóban óriási dolog, ezért terveink szerint a honlapunk figyelemmel kíséri a védő pályafutását.

http://www.utanpotlassport.hu/2011/11/10/krisztian-egyre-elobbre-lep/


VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World