Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi díjátadóján, a 2010/11-es szezon legjobbjait jutalmazták.
A díjakat Csányi Sándor, az MLSZ elnöke adta át.
"A labdarúgás egy csapatsport, amely sok-sok elemből épül fel, de azért mégis csak szükségünk van példaképekre és követendő magatartás formákra. Ezek azok a produkciók, amelyek új embereket vonzanak ebbe a sportágba" - mondta köszöntőjében Csányi Sándor.
U19 Év Játékosa: Kovács István (Illés Akadémia-Szombathelyi Haladás)

Kokó 1997-ben kezdett focizni a Lurkó UFC vasvári csoportjánál Horváth László testnevelő tanár-edző keze alatt.1999-ben már a Goldball által szervezett magyar bajnoki döntőn a bajnoki címet szerző Lurkó csapatkapítánya.A lurkóban sok nagy csatát megért kapitányként. játékán már akkor látható volt a labdával való különleges kapcsolata. A sikeres Lurkós évek után átkerült a Haladásba,Nagy József kezei alá,majd rövidesen a 2007-nyarán induló az Illés Akadémia növedéke lett és Simon Attila egyengette pályafutását.Csapataiban mindíg vezéregyéniség,csapatkapitány,társai hallgatnak szavára,adnak véleményére,s mindezt a játékával és emberi megnyilvánulásaival érdemelte ki.
Reméljük valóra válik azon szurkolók jóslata,hogy a most kezdődött bajnoki szezon a"Kokó"éve lesz!
Ezt kívánjuk Neki és magunknak,a Hali sikereiért szurkolóknak!
|
Első tornák egyikén |
Már akkor is a Jagóval.. |
Az első igazolás képe |
|
 |
 |
 |
|
A 2010–2011-ES BAJNOKSÁG DÍJAZOTTJAI
|
A szezon gólkirálya (Deák Ferenc-díj) |
André Alves (Videoton) |
|
A szezon legjobb játékosa (Bozsik József-díj) |
André Alves (Videoton) |
|
A szezon felfedezettje (Hidegkuti Nándor-díj) |
Elek Ákos (Videoton) |
|
A szezon vezetőedzője (Sebes Gusztáv-díj) |
Mezey György (Videoton) |
|
A szezon játékvezetője (Hertzka Pál-díj) |
Kassai Viktor |
|
A szezon tulajdonosa (A Labdarúgásért-díj) |
Tarsoly Csaba (Győri ETO FC) |
|
A szezon sportvezetője (Minarik Ede-díj) |
Balog Judit, Haraszti Zsolt (Paksi FC) |
|
A szezon újságírója (Molnár Dániel-díj) |
Pietsch Tibor (Nemzeti Sport) |
|
A Fair Play-verseny dobogósai |
1. Paks, 2. Videoton, 3. Debreceni VSC |
AZ NB II, AZ U19 ÉS AZ U17 DÍJAZOTTJAI
|
Farkas János-díj |
Maka Alex |
|
A szezon legjobb játékosa (U19) |
Kovács István (Szombathelyi Haladás) |
|
A szezon legjobb edzője (U19) |
Somogyi Krisztián (Budapest Honvéd II) |
|
A szezon legjobb játékosa (U17) |
Szécsi Márk (Debreceni VSC) |
|
A szezon legjobb edzője (U17) |
Farkas Tibor (Budapest Honvéd II) |
|
A szezon legjobb edzője (NB II, Keleti csoport) |
Szabados György (Dunakanyar-Vác) |
|
A szezon legjobb játékosa (NB II, Keleti csoport) |
Makra Zsolt (Békéscsaba) |
|
A szezon legjobb kapusa (NB II, Keleti csoport) |
Gyenes Dávid (Vecsés) |
|
A szezon sportvezetője (NB II, Keleti csoport) |
Tállay András (Mezőkövesd) |
|
A szezon felfedezettje (NB II, Keleti csoport) |
Éles Szilárd (Mezőkövesd) |
|
A szezon legjobb edzője (NB II, Nyugati csoport) |
Bognár György (Bajai LSE) |
|
A szezon legjobb játékosa (NB II, Nyugati csoport) |
Mihalecz Péter (FC Ajka) |
|
A szezon legjobb kapusa (NB II, Nyugati csoport) |
Vezér Ádám (BKV Előre) |
|
A szezon sportvezetője (NB II, Nyugati csoport) |
Horváth Ernő (Gyirmót FC) |
|
A szezon felfedezettje (NB II, Nyugati csoport) |
Domokos Bálint (Bajai LSE) |
|
NB II, Nyugati csoport, Fair Play-díj |
Gyirmót FC |
|
NB II, Keleti csoport, Fair Play-díj |
Dunakanyar-Vác |
|
U19-es Fair Play-díj |
Paksi FC |
|
U17-es Fair Play-díj |
MTK Budapest |
|