NÉGYEN AZ U 17-S VÁLOGATOTTBAN

   
   

 

Füredi Patrik 

Halmai Ramon 

 

Kaiser László  Zsirai Martin 
       
Egyesülete:UFC Szekszárd  Egyesületei:Pomáz,Újpest   Egyesületei:Gödöllői G,Újpest  Egyesülete:Pápa ELC 

A behívottak:

Füredi Patrik  

 

Halmai Ramon 

 
   
Kaiser László   Zsirai Martin  
   

Nemzetközi Ifjúsági Torna
Kettős cél a válogatott előtt

2010. 08. 03.

Szerdán játssza első mérkőzését a magyar U17-es válogatott a 30 éves múltra visszatekintő Nemzetközi Ifjúsági Tornán. A hazai rendezésű Eb-selejtezőre készülő magyar korosztályos csapat szakvezetője, Tuboly Frigyes célja kettős: a tornán való szereplés mellett megtalálni a legerősebb együttest a szeptemberi tétmérkőzésekre.


Amellett, hogy az ifjúsági torna önmagában is rangos megmérettetés, U17-es csapatunk számára kiváló felkészülési lehetőség a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezők előtt. A szeptember 20-25. között sorra kerülő Eb-selejtező minitornán a mieink Szlovákia, Feröer-szigetek és Andorra korosztályos csapataival mérkőznek majd meg.

A kedden kezdődő viadalon a magyar válogatott Horvátország, Írország és a tornán első alkalommal résztvevő Belgium korosztályos csapatával került azonos csoportba, a másik ágon Izrael, Románia, Szerbia és Csehország gárdája küzd a továbbjutásért.

- A torna célja kettős, hiszen amellett, hogy szeretnénk minél jobb eredményt elérni, már a szeptemberi Eb-selejtezőkre is készülünk. Fontos, hogy kialakuljon a legütőképesebb csapat a selejtezők előtt, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy már a Nemzetközi Ifjúsági Tornán is sikeresek legyünk. A játékosok néhány hónapja még az U16-os válogatottban szerepeltek, akkori edzőjük, Pisont István itt van velünk, segíti a munkát, és én magam is láttam már a fiúkat játszani, ezért ismerem a képességeiket. Néhány sérülés nehezíti a dolgunkat, de bízunk az eredményes szereplésben
- mondta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes szövetségi edző.

Együttesünk szerdán, 18.30-kor Telkiben a belgák ellen mutatkozik be a kupán, a későbbi ellenfelek kiléte az eredmények függvényében dől el. Akárcsak tavaly, idén is a telki edzőcentrumban rendezik a döntőt, és itt lesz az ünnepélyes díjátadás is, míg a csoportmeccseket és a helyosztókat Ráckevén, Albertirsán, Diósdon, Telkiben és Szigetszentmártonban tartják. A torna összes mérkőzésére díjtalan a belépés, a teljes program itt megtekinthető.


A magyar válogatott kerete:


Kapusok:
Gelei Vince (FTC)
Csorvás Tamás (Debrecen)

Védők:
Botka Endre (Honvéd)
Kiprich Dávid (Felcsút)
Kelemen Márk (Győr)
Szilvási Péter (Honvéd)
Zsirai Martin (Illés Akadémia)
Pintér András (MTK)

Középpályások:
Halmai Ramon (Illés Akadémia)
Paudits Patrik (Felcsút)
Farkas Aurél (Honvéd)
Sipőcz János (Győr)
Füredi Patrik (Illés Akadémia)
Huller Ádám (MTK)
Bese Barnabás (MTK)

Támadók:
Kaiser László (Illés Akadémia)
Novothny Soma (Veszprém)
Szécsi Márk (Debrecen)


A Nemzetközi Ifjúsági Torna programja itt megtekinthető.

NIT: Bemutatkozásként győzelem a belgák ellen

2010. 08. 04.

 

 


Szerdán délután nyolc csapat részvételével megkezdődtek az idei Nemzetközi Ifjúsági Torna küzdelmei. A magyar U17-es válogatott Belgiummal mérkőzött meg az első játéknapon, és meggyőző teljesítménnyel, 1-0-ás félidőt követően 3-1-es győzelmet aratott. A mieink csütörtökön Diósdon lépnek pályára az ír válogatott ellen, a tét a csoportgyőzelem megszerzése lesz.

A Tuboly Frigyes vezette magyar válogatott Telkiben játszotta le első mérkőzését a tornán, együttesünk a Gelei Vince - Botka Endre (Kiprich Dávid az 55. percben), Zsirai Martin, Kelemen Márk, Füredi Patrik - Halmai Ramon, Farkas Aurél (Bese Barnabás a 60. percben) - Sipőcz János (Paudits Patrik a 78. percben), Huller Ádám (Pintér András a 41. percben), Kaiser László - Novothny Soma (Szécsi Márk a 48. percben) összeállításban szerepelt a mérkőzésen.

Válogatottunk az első félidő közepén szerzett vezetést, egy hazafejelt labdára Novothny Soma csapott le, majd kicselezve a kapust a hálóba passzolt. A szünetig nem változott az eredmény, a fordulás után azonban a belgák egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek. Csak néhány percig volt döntetlen az állás, majd Szécsi Márk visszaszerezte az előnyt, 22 méterről lőtte ki a jobb sarkot. A 70. percben Bese Barnabást buktatták a 16-oson belül, a szabálytalankodó belga játékos piros lapot kapott, válogatottunk pedig büntetőt végezhetett el, amit Sipőcz János magabiztosan értékesített. A magyar válogatott ebben a periódusban egyértelműen fölényben játszott, a második félidőben a két gólon kívül két kapufát is lőtt, és megérdemelten nyerte meg a találkozót.


- Nagyon jó csapattal mérkőztünk meg, és úgy érzem, megérdemeltük a sikert. A kezdeti megilletődöttség után fokozatosan feljavult a játékunk, és a második játékrészben már a helyzetkihasználásunk is megfelelő volt - nyilatkozta a mérkőzés után Tuboly Frigyes szövetségi edző. - A találkozó előtt megbeszélt taktikát a fiúk igyekeztek betartani, de azért látszott, hogy van még miben javulnunk, időre van szükség, hogy összecsiszolódjon a csapat. Ez mindössze a harmadik nemzetközi meccsük volt a játékosoknak, rengeteg hasonló csatát kell megvívniuk a jövőben, hogy ütőképes együttessé kovácsolódjanak.

A csoportunk másik mérkőzésén az ír válogatott 1-0-ra legyőzte a horvátokat, ami azt jelenti, hogy holnap Magyarország - Írország összecsapást rendeznek Diósdon a csoportgyőzelemért, egyben a döntőbe jutásért.

A torna mai eredményei:


A csoport:


Magyarország - Belgium 3-1
Horvátország - Írország 0-1

B csoport:

Izrael - Románia 1-2
Csehország - Szerbia 2-3


A csütörtöki program:


Magyarország - Írország, Diósd, 17.30
Belgium - Horvátország, Telki, 17.30
Románia - Szerbia, Ráckeve, 17.30
Izrael - Csehország, Szigetszentmárton, 17.30

Nemzetközi Ifjúsági Torna
Döntőben a magyar válogatott

2010. 08. 05.

A magyar U17-es válogatott csütörtökön a csoportgyőzelemért, és egyben a döntőbe jutásért lépett pályára a Nemzetközi Ifjúsági Tornán. Az írek elleni mérkőzés a rendes játékidőben nem hozott döntést, a tizenegyesrúgásokban azonban jobbak voltunk ellenfelünknél, ezzel Tuboly Frigyes csapata bejutott a szombati fináléba, ahol Románia lesz az ellenfél.




A belgák elleni 3-1-es győzelem után a mieink Diósdon a csoport másik szerdai győztesével, Írországgal mérkőztek meg a döntőbe jutásért. Csapatunk a Gelei Vince - Botka Endre, Kelemen Márk, Zsirai Martin, Füredi Patrik - Szilvási Péter - Paudits Patrik (Halmai Ramon a 30. percben), Pintér András (Novothny Soma a 41. percben), Sipőcz János (Huller Ádám az 55. percben), Szécsi Márk, Bese Barnabás (Kiprich Dániel a 65. percben) összeállításban szerepelt a mérkőzésen.

Válogatottunk kissé nehezen lendült játékba, és egy védelmi kihagyást követően már a 4. percben hátrányba került. A kapott gól megfogta a csapatot, és csak a félidő közepén sikerült átvenni a játék irányítását. A 20. perc után már fölényben játszottunk, ám a szünetig nem sikerült bevenni az írek kapuját. A fordulás után játékosaink mindent megtettek az egyenlítés érdekében, és a 62. percben sikerrel is jártak, Szécsi Márk pontos passzát követően Huller Ádám 10 méterről vette be a kaput. A hajrában nem sikerült megszerezni a győztes találatot, így 1-1-el zárult a rendes játékidő, jöhettek a tizenegyesek. A mieink rögtön az első büntetőrúgást elhibázták, de a folytatásban egyszer sem rontottak, míg az ellenfél az öt próbálkozásból csak háromszor talált a kapuba.

Győzelmünkkel bejutottunk a döntőbe, amelyet a szerbeket - szintén tizenegyesekkel - legyőző román válogatott ellen vív szombaton a csapat. A mérkőzésre 17.30-tól, Telkiben kerül sor.

- Hasonlóan megilletődötten kezdtünk, mint a szerdai mérkőzésen, és egy buta hibát követően rögtön a meccs elején gólt kaptunk - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes szövetségi edző. - Az első húsz perc után fokozatosan kerekedtünk ellenfelünk fölé, és a második félidőben már meggyőző játékkal sikerült egyenlítenünk. Együttesem számára minden egyes mérkőzés előrelépést jelent, bízom benne, hogy az Eb-selejtezőkig tovább tudunk javulni, és még egységesebbé válik a gárda. A futballisták ma azt mutatták meg, hogy lehet számítani a küzdeni tudásukra.

A játéknap további eredményei:

Románia - Szerbia 1-1 (tizenegyesekkel nyert Románia)
Belgium - Horvátország 0-2
Izrael - Csehország 0-0 (tizenegyesekkel nyert Izrael)

A torna szombati programja:

7. helyért
Csehország - Belgium, Szigetszentmárton, 11.00

5. helyért
Izrael - Horvátország, Ráckeve, 11.00

3. helyért

Írország - Szerbia, Telki 15.45

Döntő:
Magyarország - Románia, Telki, 17.30

Nemzetközi Ifjúsági Torna
Ezüstérmes a magyar válogatott

2010. 08. 07.

Szombaton délután Telkiben rendezték a Nemzetközi Ifjúsági Torna döntőjét, amelyen a magyar U17-es válogatott Románia korosztályos csapatával mérkőzött meg. A végig kiegyenlített mérkőzésen a románok szerezték az egyetlen gólt, ezzel megnyerték a tornát, míg Tuboly Frigyes együttese ezüstérmes lett.



A jelentős érdeklődés, közel telt ház előtt megrendezett összecsapáson a magyar válogatott a Gelei Vince - Botka Endre, Kelemen Márk, Zsirai Martin (Szilvási Péter az 55. percben), Füredi Patrik - Sipőcz János (Bese Barnabás a 41. percben) Halmai Ramon, Farkas Aurél (Kaiser László az 55. percben), Huller Ádám - Szécsi Márk, Novothny Soma (Kiprich Dániel a 67. percben) összetételben szerepelt.

A találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, az első félidőben egyik csapat sem adta fel a biztonságos védekezést, ezért keveset forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után a románok gyorsan vezetést szereztek, Robert Dragan maradt egyedül a magyar kapu előtt, és közelről a hálóba passzolt. A folytatásban a mieink mezőnyfölényre tettek szert, ám a támadásainkat nem sikerült góllal befejezni, Románia 1-0-ra megnyerte az összecsapást, és ezzel megszerezte a 30 éves múltra visszatekintő torna aranyérmét.

A mérkőzés után Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Nyilasi Tibor, a szövetség sportigazgatója, illetve Dunai Antal, Gelei József és Ráckeve polgármestere, Dávid László adta át a díjakat. A torna legjobb kapusának járó elismerést az ír Joe Coll, a legjobb góllövőnek járó díjat a belga Benito Raman vehette át.

- Tipikusan döntő-jellegű volt a mérkőzés, kevés lehetőséggel, és egyetlen góllal, amelyet végül a románok lőttek. A játék képe alapján ezt a találatot mi is szerezhettük volna, hiszen végig kiegyenlített volt a mérkőzés, egyenlő erők csatáját hozta a találkozó. Úgy érzem, a döntetlen mindenképpen reálisabb eredmény lett volna. Nyolc nagyon erős csapat érkezett a tornára, kiegyensúlyozott volt a mezőny. Büszke vagyok játékosaimra, mert megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet - nyilatkozta Tuboly Frigyes szövetségi edző a találkozót követően.

A torna mai eredményei:

Döntő:

Magyarország - Románia 0-1

A 3. helyért
Szerbia - Írország 3-0

Az 5. helyért
Izrael - Horvátország 3-2

A 7. helyért
Belgium - Csehország 2-1




VASI FOCI! Mérkőzések,eredmények...
VASI FOCI! 
Mérkőzések,eredmények...
SOPRON BANK
SOPRON BANK
Szombathelyi Erdészeti Zrt
Szombathelyi  Erdészeti Zrt
Rostfa kft
HALADÁS WEBSHOP
AVE..az ásványvíz
Bio Power..az energia
TDK-EPCOS
Legea
Vitalade
Infra World